A közös óvodai karácsonyi ünnepélyre december 20-án, délelőtt került sor az intézmény tornatermében. Ez az alkalom mindig olyan áldott és bensőséges, amely nyitott a szülők felé.

E napot megelőző hetekben, hónapokban a tevékenységek minden csoportban a karácsony ünnepe köré épülnek, felelevenítve az ünnepkörhöz tartozó szokásokat (gyertyakészítés, mézeskalács sütés, búza ültetés, szövés, vágás, varrás, betlehemi jászol készítése).  Projekthetünk végére megnyitottunk egy galériát a gyerekek munkáiból, amely a folyosót díszítette.

Ünnepségünket közösen kezdtük egy Istentisztelet keretén belül, a lelkész vezetésével. Elhangoztak szebbnél szebb énekek és versek, továbbá közösen a gyerekekkel felelevenítésre került az ünnep lényege, Jézus születésének története a Biblia alapján. Ezt követően minden csoport elvonult a saját csoportszobájába, ahol folytatódott az ünnepség ajándékok bontogatásával, szeretetvendégséggel és sok-sok játékkal.

Eme közös karácsonyi együttléttel lelkiekben is készültünk a karácsony ünnepére, meghitt, családias pillanatokat idézve sokak szívében.