„Kicsiny kis fényemmel világítani fogok!”
Ebben az évben rendhagyó Márton napot tartottunk a jelenlegi helyzet következtében. Megszokottól eltérően szülők nélkül ünnepeltük, csoportonként.
Ez az ünnep meghitten, a csoportszoba melegében zajlott. Minden csoport kicsit másképp ünnepelte, de mindannyian egy lelkülettel.
Ezen a napon eljátszottuk a Márton legendáját, mécseseket gyújtottunk, a szeretet lángjai melengették szíveinket, közös kollektív munkába mélyítettük a Márton napi emlékeket, sőt kis füzetet is készítettünk.
Szent Mártonra emlékeztünk e napon, és arra az üzenetére, hogy Jézust kövessük mindenkor és minden cselekedetünkben. A szeretet kicsiny fényei ragyogjanak a szívünkben és a Jézusi szeretet legyen a mintánk.
Szent Márton nevére keresztelték az Evangélikus egyház alapítóját, a nagy reformátort, Luther Mártont. A reformáció atyjának is nevezik Luthert, aki felismerte, hogy Isten igazsága az maga a könyörületesség.
Lámpásain szeretet lángocskáival egyházi közösségünk alapítójára is emlékeztünk.
„Világítani fogok! Áldom őt minden nap és mindenhol!”

