Október 16-án lehetőségünk nyílt az általános iskolásokkal buszkiránduláson részt venni a nagycsoportos gyerekekkel.

A Szigethalmi Vadasparkot látogattuk meg, ahol sokféle állatot láttunk, háziállatokat és vadállatokat is. A Magyarországon honos fajok mellett néhány érdekes, egzotikus állattal is találkoztunk, a gyerekeknek a legjobban a szurikáták és az alpaka tetszettek, és persze a kacsák etetése a tóparton.  Kipróbálhattuk mind a két játszóteret, ahol enni is le tudtunk ülni, utána pedig élvezhették kicsit a szabad mozgást.

Mikor elfáradtunk, felültünk a kisvonatra, és körbejártuk a vadaspark szűkebb környezetét. Nagy élmény volt az alagút, a kis tó, és a kicsi szemaforok is.